
” De elég egy nap mindenre?”
Az Egynapos program 9:00-16:00-ig tart. Vannak, akik ez idő alatt 2 képet is rajzolnak, vannak, akik 2kor befejzik és elégedetten hazaindulnak de olyan is előfordul, hogy valaki annyira elmerül a részletekben, hogy pont a végére fejezi be. Az egészséges tempódat te ismered, én többször ösztönözlek majd olyan technikákkal, amikkel gyorsabban tudsz haladni, segítek, ott vagyok veled, de ha neked lassan kényelmes, akkor az is rendben van. A délután 4 óra az az időpont amikor mindenkinek,nekem is el kell hagynia a termet.
10éves kortól ajánlom és kísérővel. Erre azért van szükség, mivel a gyerekeknek hamarabb elterelődik a figyelme és jó, ha ott van egy felnőtt, aki tudja a folyamatait segíteni helyszínen és otthon is a későbbiekben. De volt már nálam 7 éves is, aki simán lekörözte a felnőtt versenyzőket, erről tudsz velem egyeztetni. Ha kísérőként érkezel és te nem rajzolsz, akkor a részvétel számodra díjtalan.
Felső korhatár nincsen. Szóval a pálcika embertől ameddig a szem ellát 🙂
Itt egy nap alatt sűrítve megkapsz minden információt és eszközt a kezedbe, ami lehetővé teszi, hogy otthon is bármikor folytasd az alkotást. Ezért is kapod az ajándék eszközcsomagot, melyet tartalmaz a részvételi díj, ami 15.990.- Forint.
12:00-13:00-ig van egy ebédszünet, ahol pihenünk és eszünk egyet. Az ételről mindenki magának gondoskodik, el lehet hagyni a termet és maradni is lehet. A maradék időben is vannak olyan részek, amikor bátran kimehetsz egyet a mosdóba.
„Ha mondjuk többször szeretnék részt venni, akkor nem fogom megunni?”
Azt tapasztalom, hogy van aki már 5x, 6x is volt nálam és nem unják meg. Sőt, mindig valami új információ ragad meg bennük.
Amikor már bátran használod az A4-es lapot, utána lehetőséged van kipróbálni a nagyítást is A3-ba.